Girl Power!- Női előadók ikonikus dalai

Legtöbbünk számára a zene elengedhetetlen kelléke a mindennapoknak. Vannak persze, akiknek nem létfontosságú, viszont sokan vannak azok is, akiknek szinte a nap minden percében kell, hogy szóljon valamiféle melódia. Éppen ezért összeszedtük Nektek a kedvenc Girl Power dalainkat és egy lejátszási listába szedtük őket, hogy bárhova magatokkal vihessétek.

Sokszor ezek a dalok tükrözik az éppen aktuális lelkiállapotunkat, és bizony van, hogy erős, független, ikonikus női előadóktól szeretnénk hallani, hogy milyen jó is igazából nőnek lenni.

Rengeteg dal született már az elmúlt évtizedek során szerelemről, szakításról, lázadásról, meg nem értettségről, viszont rendkívül számottevő azoknak a daloknak is a száma, amik olyan fontos témákat érintenek, mint például a feminizmus és az egyenjogúság. No persze nem kell megijedni; nem gyűlölködő, férfiakat szapuló szerzeményekről van itt szó, hiszen, mint tudjuk- és korábbi cikkünkben meg is írtuk– a feminizmus egyáltalán nem erről szól. Olyan dalokat vettünk sorra, amik arra ösztönzik a lányokat, hogy merjenek önmaguk lenni, és nem kell mindig mások elvárásainak megfelelniük. Természetesen nincs abban semmi elítélni való, ha valaki a párja kedvéért csinosítja ki magát, a legfontosabb azonban mindig az, hogy a saját magunknak való megfelelés legyen az első.

Nézzünk tehát pár dalt a listából:

Lily Allen: Hard Out Here

Ezt a dalt több kritika is a “feminista himnusz” jelzővel illette, és bizony van benne valami. Lily Allen kiváló humorérzéke és ironikus gondolkodásmódja szülte ezt a szerzeményt, mely egy afféle válasz lehet Robin Thicke “Blurred Lines” videójára. Az énekesnő konkrét utalást is tesz Thicke dalszövegére, és bírálja annak objektivizáló jellegét a női nemre vonatkozólag. A sor amely így hangzik: “And if you can’t detect the sarcasm, you’ve misunderstood” tökéletesen összefoglalja, hogy mit is kapunk a daltól: egy igazán kemény társadalomkritika, egy kis szarkazmussal megfűszerezve. Mi imádjuk!

lily allen

Fifth Harmony: BO$$

Az öt lány az amerikai X Factor második szériájában állt össze egy csapattá, karrierjük pedig azóta is felfelé ível. A tagoknak fiatal koruk ellenére sikerült egy olyan dalt magukénak tudni, amely bizony századunk egyik legfontosabb problémáját boncolgatja. A dalszöveg részlet “Working for the money, ’cause that what my momma taught me, so yo ass better show me some respect” kiválóan tükrözi az egyik már évszázadok óta tartó problémát. Bizony, sok tanulmányban olvashattunk arról, hogy a férfiak ódzkodnak az olyan nőktől, akik esetleg magasabb munkahelyi pozícióban vannak, mint ők, vagy akik több fizetést kapnak. Nem véletlen, hiszen már a kezdetektől fogva (értsd: őskor) a nők dolga volt általában a “ház körüli munkák” elvégzése, a férfiaké pedig a “veszélyesebb” feladatkörök betöltése. El kell azonban fogadnunk, hogy az idő előrehaladtával a kor változik, és nincs semmi kivetnivaló abban, ha egy nő autót szerel vagy cégvezetői pozícióban van.

fifthharmony-boss-070814

No Doubt: Just A Girl

Az összegyűjtött dalok közül talán ez az egyik legszókimondóbb (ezért is a mi nagy kedvencünk), hiszen itt is a már előbb említett fontos probléma van terítéken. A következő részlet egyszerű, szókimondó, igaz és tökéletesen összefoglalja korunk egyik legnagyobb problémáját: “Oh I’m just a girl, all pretty and petite, so don’t let me have any rights”. Anthony Giddens Szociológia című könyvében visszakövethetjük, hogy melyik ország mikor adott a nőknek is szavazati jogot (hazánk csak 1945-ben…fáziskésés).

no doubt

Little Mix: Salute

Szintén egy lánycsapat, szintén egy ikonikus dal. Lelkesítő, ösztönző és erőt adhat abban, hogy rájöjjünk: egy nő a saját maga lábán is meg tud állni, ha akar!

lm

Mad Max soundtrack

Oké, lehet, hogy ez a dal nem rendelkezik valóságos szöveggel, mégis ide kell sorolnunk, hiszen ezt hallgatva olyan epic érzésünk támad, hogy ha akarnánk, akár az egész világot le tudnánk igázni (ami valójában a világbéke megvalósítását jelentené). Korábbi cikkünkben meg is írtuk, hogy a Mad Max: Fury Road miért kiváló film, ha valakit érdekel a feminizmus és a nemek közti harc az egyenlőségért témája.

mad max4

Oláh Ibolya: Baby

Magyar vonatkozásban is tudunk említeni egy igen fontos dalt. Oláh Ibolya ezen szerzeménye a száraz valóságot írja le, szintén a nemek közötti egyenlőtlenség témakörében. Érdemes elgondolkoznunk a dalszövegen, hiszen rendkívül intelligens, mindamellett, hogy leplezetlenül szókimondó. IMÁDJUK!

oláh ibolya

A tizenöt dalból álló listánkban találhattok olyan dalokat, amely a “szőke nős vicceket” végig kivégezheti, olyat, ami arra buzdítja a nőket, hogy merjenek önmaguk lenni és ne mások elvárásainak próbáljanak meg kizárólag megfelelni, és természetesen olyan ikonikus és kihagyhatatlan szerzeményeket is, mint a Run The World vagy a Flawless Queen B-től.

Miss Tay Swizzle sajnos nem engedélyezi semmilyen music stream-elő oldalnak, hogy ingyen adják közre albumait, viszont őt sem hagyhatjuk ki a sorból: a Blank Space egy (ön)kritika arról, hogy az emberek mit gondolnak az olyan nőkről, akiknek ne adjisten egynél több párkapcsolatuk volt már életében.

taylor_swift_blank_space_a_l

A Bad Blood-ról pedig szintén nem szabad megfeledkeznünk: SO MANY POWERFUL WOMEN IN ONE VIDEO, WE LOVE IT!

Bad_Blood_Taylor_Swift_Squad

A lejátszási listánkat meghallgathatjátok a Spotify-on!

No Comments Yet

Comments are closed