A napköziben az óvónéniknek terveztem ruhákat – interjú Kis-Juhász Fábiánnal
Amennyire fiatal, annyira tehetséges – Kis-Juhász Fábián, a Képző és Iparművészeti Szakközépiskola tanulója még csak idén érettségizik, de munkáit a “nagyok” is megirigyelhetnék. Egy biztos: érdemes lesz rá nagyon odafigyelni.
fotó: Banga Gréta
Mióta foglalkozol öltözéktervezéssel?
Életem első ruháját a gimnáziumi felvételimre készítettem tizennégy évesen, persze ez még elég kezdetleges volt :) Igazán tizedik osztályos koromban kezdtem el öltözékekkel foglalkozni egy pályázat kapcsán, aminek az újrahasznosítás volt témája. Ez kihívást jelentett a számomra, mert addig nem tanultam ruhaszabászatot. Sajnos elsőre nem lettem helyezett, ám a következő évben egy hasonló pályázattal együtt ezt is megnyertem! Tizenegyedik osztályban a magyar népviseletből kiindulva öltözétervezés volt a feladatunk. Hála a nagyszerű projektvezető tanárunknak, nagyon sokat tanulhattunk a ruhaszabászatról és a textíliák tulajdonságairól.
Mindig is ez a pálya vonzott?
Amióta csak az eszemet tudom, ezzel szeretnék foglalkozni. Emlékszem hogy ovis koromban, a napköziben az óvónéniknek terveztem ruhákat! Persze voltak korszakaim, amikor más foglalkoztatott, de mindig visszatértem a ruhákhoz.
fotó: Makó Szilveszter
Még középiskolába jársz. Mik a terveid a jövőre nézve?
Az érettségi után mindenképp szeretnék továbbtanulni. Elsősorban Londonba szeretnék kijutni, már több főiskolára is beadtam a jelentkezésemet. Úgy érzem, külföldön több esélyem van az elhelyezkedésre, de természetesen hazai egyetemekre is jelentkezek.
fotó: Makó SzilveszterMi inspirál?
Az inspirációs forrásom mindig más. A természet, az állat – és növényvilág az, amiből mindig szívesen kiindulok. Továbbá központi téma számomra a szépség, a szép emberek, az emberi arc, ez is ad egy olyan érzést, ami nagy mértékben befolyásol, amikor tervezek. Nagy hatással van még rám a keresztény művészet, a szép barokk templombelsők. Szeretem a szakrális terekből áradó hangulatot, van bennük egyfajta tisztaság, fehérség, ami nagyon tetszik!
Láthatjuk valahol a munkáidat a közeljövőben?
Legközelebb december 3.-án lesznek láthatóak a munkáim a Képző-és Iparművészeti Szakközépiskola nyílt napján, egy divatbemutató keretén belül! A belépés díjtalan, pontos információt az iskola honlapján találhatnak az érdeklődők.
Szólj hozzá
















































