SKAM: Egy sorozat, amit neked is nézned kell

Amikor a Gossip Girl és a Barátok közt végre értelmet nyer. Adjunk hozzá nagy mennyiségű szarkazmust, spékeljük meg egy kis társadalomkritikával és megkapjuk a következő kedvenc sorozatunkat: ez a SKAM.

A 2015-ben indult norvég sorozatot (angolul: Shame=Szégyen) az IMDb 8,6-re értékelte, ami igencsak figyelemreméltó.  Julie Andem rendező 2011-es vígjátéka óta ez az első nagyobb hangvételű projektje. Az eddigi két évad teljes sikernek számított és a jelenleg futó harmadik is nagy durranásnak ígérkezik.skam13

 A sorozatban egy gimnázium felsőéveseinek életét követhetjük soron. Minden évad fókuszában más szereplő áll, így adódik, hogy aki az egyik évadban főszereplő, az a másikban mellékszerepet kap, de semmiképp sem lényegtelent! skamAz első évadban egy szerelmespár életébe nyerünk betekintést. Tiniszerelem, tinidráma, kicsit sem tiniknek való konfliktusok. A fő történet mellett rengeteg említésre méltó mellékszálat kapunk, amik – őszintén szólva – néha érdekfeszítőbbek, mint a két hősszerelmes szenvedései.skam14

Már az első epizódokban észrevesszük, hogy nagy hangsúly lesz a baráti társaságok összetartásán, és egy igencsak badass lányokból álló squad is összeáll. Az ő kapcsolatuk talán a legérdekesebb mind az első és a második évad során. A fiúk között nehezebben vehető észre, de ott is különleges kapocs alakul ki.

 A második évad újabb bonyodalmakat és újabb szerelmespárt hoz. Ez az évad azonban jó néhány olyan témát hoz fel, amiről talán csak félve, vagy egyáltalán nem beszélnek a hétköznapokban. Feminizmus, fiatalkori terhesség, étkezési zavarok, vallás, sztereotípiák, hanyag szülők és szexuális zaklatás. A készítők valószínűleg pont ezek miatt döntöttek úgy, hogy nem adnak a sorozathoz angol feliratot, mondván, ezeket a témákat az amerikai, és nem európai közönség nem fogadná be.skam2

(Szemfüles norvég-angol rajongók azonban voltak oly kedvesek, és elkészítették az eddig megjelent epizódok feliratozását. Az első évadot itt, a másodikat itt és itt, a harmadik évad eddigi részeit pedig ezen a linken találjátok.)

A jelenlegi évadban szintén megismerhetünk egy újabb szerelmi kombinációt, itt azonban két fiú kezdődő kapcsolatát láthatjuk kibontakozni. Ez a sorozat ezért is jó: nem fél ilyen hétköznapi dolgokat megmutatni, „nem csinál belőle nagy ügyet” ha úgy tetszik.

skam8 A fókusz mindhárom szerelmi szál esetén a kapcsolat dinamikáján és fejlődésén van, éppen ezért nem kell és nem is tudunk azon fennakadni, hogy egy fiú és egy lány, vagy két fiú szerelméről szól-e a történet.

Végül pedig néhány szót a karakterekről. Ott van Sana, aki úgy dönti romba a vallásról szóló előítéleteket, ahogy csak kell. Emellett rendkívül intelligens, 10-ből 10 ember nem húzna vele ujjat.skam7

Noora, aki úgy képviseli a feminista eszméket, hogy közben a legszarkasztikusabb és legokosabb poénokat süti el és egy percig sem haboz megvédeni a barátnőit. #arúzsamindigtökéletesskam4

És végül William, akinek karaktere igazán komplex, bár elsőnek nem fogtok vele szimpatizálni, de adjatok neki egy esélyt, megéri!skam5

Ha ti is unjátok a klisék köré épített sorozatokat és valami újra vágynátok, a SKAM tökéletes választás! Ti melyik szereplővel tudtok azonosulni?skam9

No Comments Yet

Comments are closed