A 2019-es Oscar legszebb ruhái

Mi mással is kezdhetnénk a hetet, mint a február 24-én megrendezésre került Oscar-gála legszebb ruháival? Mint minden évben, biztosak vagyunk benne, hogy most is mindenki fantáziáját az izgatja, hogy ki miben jelent meg a filmipar legnevesebb díjátadóján.

Nagyon izgalmas volt az idei átadó, igazából már csak azért is, mert érezhető volt, hogy a rendezők szerették volna elkerülni a lehetséges bakikat, és ők maguk is próbálták minél változatosabbá tenni az egész estét. A legjobb filmet a Zöld könyv nyerte, a legjobb színésznek járó díjat Rami Malek zsebelte be, a legjobb színésznő pedig Olivia Colman lett A kedvenc című filmben nyújtott alakításért. Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a legjobb betétdal a Shallow lett a Csillag születikből, amit egyébként Lady Gaga és Bradley Cooper élőben is előadott az est folyamán. Persze mindenki árgus szemekkel igyekezett kiolvasni a kémia minden apró elemét a két világsztár között, aminek Gaga pár kedves pillantással persze meg is ágyazta a pletykák hadát. Szerintünk inkább hatalmas hála, amit egymás iránt éreznek, de hát ezt döntse el mindenki maga, nem igaz?

Ruhák szempontjából volt itt minden, de összességében nagyon elegáns darabokat választottak ki az A-listás világsztárok.

Lady Gaga

Kezdjük is mindjárt a legnagyobb durranással, Lady Gagával. Minden tekintetben kíváncsiak voltak rá az emberek: nyerni fog-e Oscart, milyen lesz a közös fellépésük Bradley-vel, no és természetesen, hogy mit fog viselni. Semmiben nem okozott csalódást, hiszen nyert, csodálatosan énekelt és a szettje sem volt akármi. A nyakában egy olyan gyémánt csillogott, amit rajta kívül összesen ketten hordtak a világon, az egyik maga Audrey Hepburn volt. A világ egyik legnagyobb gyémántja nagyjából 30 millió dollárt ér, tehát biztosan kijelenthető, hogy méltó szettet választott az estéhez. Gaga teljes mértékben megtisztelte ezt a csodálatos ékszert azzal, hogy egy visszafogott és finom sminket választott mellé. A ruhát is említsük meg, ami egy Alexander McQueen volt.

Jennifer Lopez

JLo eléggé eltalálja idén az outfiteket, ezúttal egy Tom Ford darabra esett a választása, ami nagyon kiemeli a nőiességét. Oké, kicsit olyan mint egy diszkógömb, de ha az összhatást nézzük, elég dögös a szett, ugye?

All smiles! #JLo and #ARod are shining bright at the #Oscars. ✨ | 📷: Jeff Kravitz/FilmMagic

66.6k Likes, 283 Comments – People Magazine (@people) on Instagram: “All smiles! #JLo and #ARod are shining bright at the #Oscars. ✨ | 📷: Jeff Kravitz/FilmMagic”

Julia Roberts

Nagyon sokan választották idén a rózsaszínt, de nekünk mind közül Julia megjelenése tetszett a legjobban. Szó szerint tündökölt ebben a ruhában, ez igazán méltó megjelenés volt ahhoz, hogy valaki bejelentse a Legjobb film kategória nyertesét.

Surprise! 💕 #JuliaRoberts looked as radiant as ever as she made an appearance presenting best picture to #GreenBook at the #Oscars. |📷: Craig Sjodin via Getty Images

150.2k Likes, 1,030 Comments – People Magazine (@people) on Instagram: “Surprise! 💕 #JuliaRoberts looked as radiant as ever as she made an appearance presenting best…”

Emilia Clarke

A Trónok harca színésznője fantasztikusan nézett ki a vörös szőnyegen ebben a Balmain ruhában. Sminkje, haja és a ruha stílusa tökéletesen passzolt egymáshoz, amiért nem győzött eléggé hálás lenni a kis csapatnak, aki felkészítette őt az estére. Azért a kocsiban még viccesen megjegyezte, hogy ebben a ruhában biztos nem fog tudni mosdóba menni…:)

Emma Stone

Ez a bronzos csillogás nagyon jól állt a színésznő hófehér bőréhez. Elsőre talán furcsának tűnik, de szerintünk tökéletes Louis Vuitton választás volt!

2019022591st-annual-academy-awards-emma

Amy Adams

Fantasztikusan nézett ki a színésznő ebben a fehér Versace estélyiben, gyakorlatilag semmi sem kifogásolható a megjelenésén: haja laza hullámokba volt fogva, a feltűnő ékszer mellé visszafogott sminket választott, a ruha pedig tökéletes alakján abszolút nyerő volt.

2019022591st-annual-academy-awards-amy

A képek forrása: Getty Images, Instagram