A 4 legjobb igaz történet alapján készült film II.

Az előző cikkünk, melyben bemutattuk az általunk vélt legjobb négy igaz történeten alapuló filmet, nagy sikert aratott nálatok, így úgy gondoltuk, érdemes egy második részt is készíteni nektek, hiszen bőven van még a tarsolyban a jó filmekből!

Mivel beköszöntött az igazi őszi időjárás, mi is automatikusan kicsit begubózunk a lakás meleg falai közé. Elmaradnak már a rosé borral kiülős késő nyári esték, a hétvégi strandolások, és olyan programokat keresünk, melyek bent is élvezhetőek. Nyilván a legkézenfekvőbb otthoni program egy jó könyv társasága marad, vagy egy film, ami az elejétől a végéig leköti a figyelmünket és egész estét jó szórakozást biztosít.
Ha már megnéztétek az összes filmet az előző tippjeinkből, akkor itt van négy olyan ajánlat, amit garantáltan imádni fogsz!

46dd019347552604a3ed11560adc8c00

A mindenség elmélete (The theory of everything)

A 2014-ben bemutatott brit életrajzi dráma Stephen Hawking fantasztikus életét mutatja be. 21 éves korában, ereje teljében egy neuronbetegség támadta meg, a kezdeti jóslatok pedig két évet sem adtak már neki. A szörnyű mellékhatások eredményeképpen eleinte a végtagjait nem tudta mozgatni, később pedig már a beszédképessége is teljesen odaveszett. Teste fokozatos leépülése azonban nem szabott korlátot elméje szárnyalásának, mely egyetlen dolgot kutatott egész életében: az időt. Pozitivitása és jó humora szinte soha nem hagyja el, még betegsége ellenére is összeházasodott szerelmével, és családot is tudtak alapítani.

the-theory-of-everything-1920

A boldogság nyomában (The pursuit of happiness)

A Will Smith által alakított Christopher Garner élete nem egyszerű. Hiába tesz meg mindent azért, hogy egy kis pénzre tegyen szert, a szerencse valahogy soha nem áll mellé és egyre szegényebbé válik. Egyedül neveli ötéves kisfiát, akivel egy idő után már várótermekben és aluljárókban húzzák meg magukat. Christopher azonban mert nagyot álmodni, és egy kockázatos lépésre szánta el magát: elhatározta, hogy bróker válik belőle, ezért jelentkezik egy tanfolyamra.

still-of-will-smith-and-jaden-smith-in-jakten-på-lycka-(2006)-large-picture

Elképesztő akaratereje igazán lenyűgöző, abból a pozitivitásból, melyből ő merít erőt, mindenkinek érdemes lenne példát venni. Folyamatosan kapaszkodik felfelé a ranglétrán, míg végül el nem éri célját és a film végére már saját bróker céget is tud nyitni magának. Érdekesség, hogy a kisfiút Jaden Smith, Will Smith fia alakítja. Igazán megható filmről van szó, úgyhogy zsebkendőket elő!

814876_orig

A lehetetlen (The impossible)

A történet a 2004-es cunami katasztrófát dolgozza fel, mely egy spanyol túlélő család igaz sztorijára épült. Még ha nem is teljesen ez történt, ha esetleg van is hozzá téve talán kicsit a sztorihoz, akkor is tökéletesen mutatja be azt a szenvedést és őrült kétségbeesést, amit egy ilyen borzalmas tragédia okozott ennek a családnak. Látni fogod, hogyan vált egy önfeledt medencében szórakozós nap teljes pusztulássá Thaiföldön, ahol a természet ereje elszakította a családtagokat egymástól. A filmben az édesanyát Naomi Watts, az édesapát pedig Ewan McGregor alakítja.

71NDZiuL38L._SL1500_

A zongorista (The Pianist)

Wladyslaw Szpilman zsidó zongoraművész második világháborús megpróbáltatásairól szól ez a film, ami egyébként Szpilman önéletrajzi regényét dolgozta fel 2002-ben. Bemutatja, hogy hogy szakad el családjától, hogyan bujkál különböző védett házakban, és hogy próbál túlélni a háború végéig a férfi. Végül, mikor az oroszok már készültek bevenni Varsót, Szpilman annyira lebetegedett, hogy jártányi ereje sem maradt.

1484698657_focusfeatures_thepianist_romanpolanski_adrienbrody_thomaskretschmann_emiliafox_bg2

Egy padláson talált magának menedéket, és itt bujkált mindaddig, amíg egy német tiszt rá nem talált. Itt már biztos volt benne, hogy vége az életének, de a német ételt és italt adott neki, cserébe pedig zongoráznia kellett neki. Egy igazi nagy klasszikus film, mely 7 jelölésből 3 Oscar-díjat nyert el 2003-ban.