A Mercedes-Benz Fashion Week 2018SS legjobbjai

Az idei Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe Budapesten, az Iparművészeti Múzeum fenséges falai között került megrendezésre. A háromnapos rendezvény során a legtehetségesebb magyar, és közép-európai tervezők lehetőséget kaptak arra, hogy nemzetközi platformon mutathassák be a legújabb, 2018-as tavaszi-nyári kollekciójuk darabjait.

Az október 14-15. között zajló fashion show menetrendjében többek között olyan nevek szerepeltek, mint Anna Daubner, Tomcsanyi, vagy Kata Szegedi, az első nap főműsoridejében pedig a Je Suis Belle, konsanszky és Nanushka sorakoztatta fel az egyedibbnél-egyedibb jövő évi tavaszi-nyári kollekcióját. A második napon ott volt a CAKO, a Zsigmond Dora menswear, és a NUBU is, a show-k pedig az immár hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Gombold újra! pályázattal fejeződtek be, melynek keretében az újdonsült tehetséges divattervezők mutatkozhattak be. A pályázat ez évi koncepciója szerint a tervezőknek a technológia és a divat kapcsolatának bemutatására kellett kollekciójukat megalkotniuk.

A rendezvényen részt vevő divattervezők jobbnál jobb kreálmányait szinte lehetetlen lenne az utolsó szálig megemlíteni ebben a cikkben, azonban érdemes mielőbb leszögezni, hogy mindegyik önmagában egyedi, külön filozófiát és stílust képviselő kollekció volt. Ezek közül szemezgettünk most egy kicsit, hogy megmutassuk, nekünk melyik bemutatók és kollekciók tetszettek a legjobban.

Je Suis Belle

A Devényi Dalma és Kiss Tibor által alapított “Szép vagyok” márka 2005-ös születése óta töretlenül hajt előre, folyamatosan tanúbizonyságot téve egyediségéről, és arról, hogy újat alkotni márpedig lehet – és mi tagadás, nekik ez megy is rendesen. A tervezők filozófiája, – miszerint a divat a mindennapi élet alapvető része, melyben a kényelem mellett az egyediség megteremtése a fő cél – az új kollekció darabjait szemlélve ismét beigazolódott. A modellek frizurája természetes hatást tükrözött, az alapvonalat képviselő selymek pedig a színek és minták szinte minden változatát felvonultatták, nem is beszélve a hologramos köpenyről, amely csak úgy vibrált a kifutón. A kollekció legkülönlegesebb részét pedig a cipők képezték. A tervezőpáros mellé – a már korábban, 2015-ös táska kollekciójával közreműködő – Veszprémi Gabriella társult, aki idén igazán extrém formatervezésű cipőket alkotott, melyeket igyekezett úgy készíteni, hogy ne termelődjön felesleges, fel nem használt hulladék a cipők kreálásakor.

konsanszky

Konsánszky Dóra 2006-ban alapított márkája a mai magyar divat egyik alappillére. Dóra mindig a legkiválóbb minőségű anyagokkal és szabászati technikákkal igyekszik létrehozni a strukturalista stílusjegyek és a francia elegancia ötvözetét. Elmondása szerint ruháit olyan nők számára álmodja meg, akik sikeresek, és dinamikus személyiségük kifinomult ízléssel párosul. Ahogy az InStyle-nak is nyilatkozta, a Portico Quartet, Art in the Age of Automation című albumának elektronikus dallama inspirálta a legújabb kollekció létrehozásában. “Az avantgárd és minimalizmus jellemzi a tavaszi-nyári kollekciót ismét, azonban most a márka szellemisége a ruhákba van kódolva, szó szerint. Pontosabban a konsanszky név bináris kódját olvashatjuk egy elrejtett vagy el nem rejtett részletén a ruhadaraboknak.” – mondta a tervező.

Nanushka

Sándor Szandra márkája, a Nanushka manapság már senkinek sem cseng ismeretlenül. A Budapesten tervezett, és Európában gyártott ruháival a márka mára már több, mint 30 országban, világszerte jelen van. A Nanushka esztétikájához a magabiztos könnyedségű és finom nőiességű darabok egyedi és különleges részletekkel gazdagodnak. A bemutató darabjai egytől-egyig hordhatóak, a kifinomultan nőies, ám urbánus összeállítások minket kivétel nélkül magukkal ragadtak. A fiatal tervező elmondása szerint a kollekciót egyik nagy kedvence, az Angyalszív című 1987-es film, azon belül is annak női főszereplője, Lisa Bonet inspirálta. A kifutón uralkodó bézs és pasztell árnyalatok, valamint a keleties zenei aláfestés pedig tökéletesen interpretálták azt a távol-keleti és western stílust, melyet Szandra eredetileg is a kifutóra szánt.