A reggaeton fenegyerekei

Napjainkban végre nálunk is hódít a spanyolok és latin-amerikaiak által már régóta olyannyira kedvelt reggaeton stílus a klubokban. Gyökerei a reggae stílusból származnak,innen a név is, amely aztán keveredett a kortárs hip-hop és R&B műfajával. Ha szeretnél egy igazán jót rázni a hétvégén, érdemes figyelemmel kísérned a következő srácok zenei pályáját!

J. Balvin

José Álvaro Osorio Balvin, művésznevén J. Balvin karrierjének kezdete egészen 2004-ig nyúlik vissza, azonban az áttörő sikert az “Ay Vamos” hozta meg neki 2014-ben. Mára már több, mint 718 milliós nézettséget ért el a dalhoz készített videóklip a Youtubeon, de legújabb videója a Ginza is csupán 6 hónap alatt már közelít a 400 millió felé. A Justin Bieberrel közösen készített “Sorry” feldolgozást pedig meghallgathatod ide kattintva.

Daddy Yankee

A 38 éves puerto rico-i énekes, dalszövegíró és producer karrierje válogatott baseball játékosként indult, azonban amikor eltalálta a csípőjét egy AK47-esből származó eltévedt golyó, az élete gyökeresen megváltozott. Bár másfél évig tartott felépülnie a sérülésből és a golyót soha nem is távolították el, azóta már több, mint 18 millió albumot adott el összesen, legnépszerűbb videóinak a megtekintése pedig már 200 millió felett jár.

Nicky Jam

Az Egyesült Államokban született, azonban 10 éves korában elköltöztek Puerto Rico-ba. Szegény családból származott, már gyerekkorában dolgoznia kellett, hogy segíthesse családját. Élete első albumát 14 évesen adta ki és bár nem lett túl sikeres, arra elég volt, hogy néhány producer felfigyeljen rá, és megvesse a lábát a zeneiparban. Azóta készített már közös felvételt Daddy Yankee-vel, De la Ghettoval és Enrique Iglesiassal is, valamint díjat is nyert már a Latin Grammyn.

Plan B

A két srácból álló duo szintén Puerto Ricoból származik és őket is már fiatal koruktól kezdve lázban tartja a zene világa. Az áttörést egy Dj Blast nevű producer hozta meg nekik és azóta már készítettek közös dalt Alexis y Fidoval, Daddy Yankeevel és J. Alvarezzel is többek között.

Alexis y Fido

A következő két úriember csakúgy, mint néhányan az előző előadóak közül, már tinédzser koruk óta nagyon jó barátok, együtt építették fel zenei karrierjüket, olyannyira sikeresen, hogy mára a műfaj egyik legismertebb előadóivá váltak, számos sikeres dallal és egy latin Grammy jelöléssel a hátuk mögött.

..És ilyen az, amikor a műfaj nagyágyúi összeállnak egy közös szám erejéig:

Ha pedig megtetszettek a zenék, és egy jó kis remixet keresnél a hétvégi hangolódásra, hallgasd meg ezt: