ERDEM x H&M kollaboráció

A H&M azért is tartozik a kedvenc márkáink közé, mert évről évre meglep neves designerekkel való kollaborációkkal – így pedig bárki becsempészhet a gardróbjába egy falatnyi ’high fashiont’! A KENZO után, 2017 őszén, a londoni székhelyű ERDEM-mel kollaborál a brand, lássuk, mit lehet tudni a közelgő kollekcióról.

Amikor bejelentették, hogy a következő exkluzív darabok az ERDEM divatház jóvoltából születnek meg, már egy csepp kétségünk sem volt afelől, hogy ismét must have szerelemdarabokat kaphatunk – hiszen nem hiába imádják Erdem Moralioglu ruhakölteményeit annyian, többek között Emma Stone, Emma Watson, Keira Knightley vagy Nicole Kidman. A H&M x ERDEM egy teljes gardróbnyi romantikus és feminin kollekcióként érkezik, továbbá kiegészítőket, és most először: férfiaknak szánt darabokat is bemutatva.

Na de mit is kell tudnunk Erdemről s a kollekcióról?

Moralioglu a H&M hivatalos oldalán közzétett interjúban elmondta, hogy óriási megtiszteltetésnek érzi a felkérést, hogy a H&M-mel kollaboráló designerek közé csatlakozhat, mely számára egy lehetőség is egyben, hogy visszatekintsen a 2005-ben alapított márkájára és a karrierjére. A török felmenőkkel rendelkező Erdem ugyanis Kanadában született, azonban divatiskolát Londonban végzett, azóta pedig a világváros egyik legsikeresebb márkájaként tündököl. Számos díj tulajdonosa is egyben, beleértve a Womenswear Designer of the Year (British Fashion Awards 2014) címet, kollekciói pedig a világ több pontján, a legelőkelőbb üzletekben lelhetők fel.

Olyan darabokat kedvel, melyek modern elemeket tartalmaznak, de azt az érzést keltik, mintha mindig is léteztek volna. „Amikor belekezdek egy kollekcióba, elképzelem, ki lenne az adott szezon karaktere, milyen lenne, s mit gondolna” – mondta. „Rajongok azokért a dolgokért, amikről nem lehet megmondani, hogy 50 évesek, 100 évesek, vagy esetleg teljesen újak. Érdekes és izgalmas időtlen darabokat készíteni, kiváltképp, ha digitális technikával készültek, s vadonatújak.” – teszi hozzá.

kampányfotók

Ami a virágmotívumot illeti, ez minden kollekciójában fellelhető, hiszen mint, tudható, a nőiesség, a feminin vonalak bűvölik el, legyen szó akár csipkéről, akár a virágokról. A kollaboráció ruháit bár még titok övezi, Erdem elárulta, egyik inspirációforrása a Pet Shop Boys dal, a Being Boring videója volt, a vidéki háznál lévő fiatalokkal. A fiatalkora, a 90-es évekbeli TV showműsorok és zenék is mind inspirálták, így elképzelt egy csapat karaktert, barátokat, akik egy hétvégét töltenek az angol vidéken. A kollekcióban ez a könnyedség játékosan vegyül a szépen fel/kiöltözött érzéssel.

Arra pedig, hogy a H&M x ERDEM egy igazán tökéletesnek mondható együttműködés lett, a következő kampányvideó a garancia; aki eddig nem látta, kattintson rá most, s élvezze a magával ragadó ERDEM hangulatot!

Fashionfaverek figyelem! A kollekció november 2-án érkezik! Csak győzzük kivárni!

Forrás: hm.com