Ezért NE hajtogasd folyton a lánykérést a szerelmednek

Melyik lány ne szeretné, hogy szerelme minél előbb megkérje a kezét? A legtöbbünk már kislány korában arról álmodozik, hogy az életében az első fiú lesz az igazi szőke herceg, aki majd egy gyönyőrű gyémánt gyűrűvel letérdel elé, és felteszi a bűvös kérdést.

De vajon az idő során, amíg a kapcsolatunkat felépítjük, mekkora nyomást gyakorolunk a párunkra? Hányszor ejtünk el “véletlen” megjegyzéseket, melyek annyira nem is voltak véletlenek?

A lánykérésről

Egy eljegyzés nagy lépés a kapcsolatban, egy adott időszak lezárása, de egyszerre nyílik vele egy másik kapu is, amin átlépve a közös jövő vár. Megkoronázza a kapcsolatot, még az eddigiektől is több bizalmat adva egymásnak.

Ám van, hogy nem ugyanakkor érezzük azt, hogy ilyen súlyos lépést kéne tennünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a kelleténél többször is felhozni ezt a kényes témát a közös terveket illetően. Ennek azonban negatív kihatása is lehet, így leépítve az eddig tökéletesen működő, harmonikus kapcsolatot.

eljegyzes3

Mindkét fél részéről fontos a határozottság, hogy tudják a másikkal szeretnék leélni hátralévő életüket. Van, aki csillogó-villogó lánykérést képzel el, van aki a romantikusabb, és egyszerűbb típusúra vágyakozik.

Az ártalmatlan utalások negatív hatásai…

Fontos, hogy párunkkal letisztázzuk, készen állunk-e erre a lépésre, hogy megbeszéljük a részleteket, ki mit szeretne, de csak óvatosan tegyük, hogy senki ne sérüljön. Hiszen, ha a vélemények eltérőek, abból vita is születhet, sértődés, akár lelki fájdalom az érzékenyebb embereknél. Abban az esetben, ha nem olyan választ kapunk, amilyet szeretnénk, akkor se csüggedjünk, ez annyit jelent, hogy pihentetni kell egy kicsit ezt a témát. Időnként érdemes felhozni, hogy később, amikor “élesben” megy a dolog, minden a helyén legyen. Ám mindenképpen várni kell addig, amíg mindkét fél biztosnak érzi magát az adott helyzettel kapcsolatban. Az erőltetés és a hiszti semmiképpen sem megoldás, mert az a későbbiekben sem hoz gyümölcsöző eredményeket. Minden ember életének egy meghatározó pontja az eljegyzés, utána már tényleg örökre összekötjük az életünket. A gyűrű erőltetése, a környezetből származó túl nagy nyomás, az állandó kérdések a rossz irányba indítják el a még nem teljesen magabiztos félt. Mintha azonnal lépnie kéne, a külső impulzusok hatására. Boldogságot csak akkor hozhat ez az életre szóló elhatározás, ha önmagunkban döntünk, egyedül és sziklaszilárdan biztosak vagyunk.eljegyzes

Az állandó kérdezéssel pedig akár a már készülőben lévő meglepetést is tönkretehetjük, amire érdemes lenne várnunk, hogy igazi élményben legyen részünk, amit később mesélhetünk a gyerekeinknek és unokáinknak.

Ha a megfelelő személlyel vagyunk, az azt jelenti, hogy előbb-utóbb mindkét fél ugyanúgy érez majd, ilyenkor érdemes várni egymásra és közösen meghozni a döntést, ami megpecsételi a szerelmet és elindít a közös jövő irányába.