Fehér blézer

Van néhány alapdarab, amelyet mindenki szekrényében fellelhetünk. Az utóbbi időben ilyen basic kellékké vált a fehér blézer is, melyet izgalmasan variálhatunk a ruhatárunk többi elemével.

 

Az átlagos fekete blézer mellé mindenképp szerezettek be egy fehéret, mert a komornak induló összeállításokat is pillanatok alatt üdévé varázsolja. A fehér szín nagyon sokáig nem volt túl közkedvelt, elsősorban a hiedelem miatt, miszerint nagyon kövérít. Ennek ellenére az utóbbi években hatalmas trendszínnek számít, a trükk itt is csak annyi, hogy rá kell találni a megfelelő szabásra. A fehér blézer szinte mindenhez passzol, mégis nagyon izgalmas és feltűnő összeállításokat lehet vele alkotni.

 

Fekete-fehér

Igen! Miért is ne kombinálhatnánk ezeket a kontrasztos színeket egy szetten belül?! Válasszatok hozzá modern darabokat és a végeredmény egyáltalán nem lesz unalmas vagy iskolai ünnepség jellegű.

All white

Ne gondoljátok, hogy nem lehet izgalmas outfitet összehozni, ha tetőtől talpig hófehérbe öltöztök! Kiemeli a nőiességeteket és az üde monokróm szettben csak úgy ragyogtok majd, nem kis feltűnést keltve.

Szoknyával, ruhával

Remekül passzol az elegáns összeállításokhoz és a bohém ruhácskákhoz egyaránt. Ma már az sem számít divatbakinak, ha a blézeretek hosszabb, mint a szoknyátok. Bármilyen rendezvényre vagytok hivatalosak az outfit tökéletes befejezése a fehér blézer lesz!

Színekkel, mintákkal

Ha mégis unalmasnak találjátok a fehér színt, bátran feldobhatjátok izgalmas motívumokkal vagy csodás nyári színekkel. A blézeretek nagyszerűen illik az élénk és pasztell árnyalatokhoz is.

Lazán

Nemcsak az elegáns szettekbe építve mutat jól kedvenc blézeretek, hanem szaggatott boyfriend farmerral vagy akár egy vagány shorttal tehetitek egyedivé. Húzhattok hozzá magassarkút, illetve sport- vagy tornacipőt is.

Itthon is kapható darabok

 

Férfiaknak is!

Fiúk, ne féljetek a világos színektől! A megszokott fehér ingen kívül más ruhadarabokat is viselhettek fehér színben. Egy jól szabott zakót hordhattok elegánsan vagy lazán egy rövidnadrággal.

Itt vásárolhatjátok meg

Sztárok kedvence

Miért is ne imádnák?! Tökéletes kiegészítése minden szettnek, szívesen viselik a vörös szőnyeges megjelenések alkalmával és a hétköznapokban egyaránt.