Fesztiválkörkép – hova érdemes idén kilátogatni

Évről évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a hazai fesztiválok. Ami nem is csoda, hiszen évről évre világsztárokat sikerül leszerződtetni. Idén sincs ez másképp, mutatjuk kit hol lehet megtalálni.

Sziget

Természetesen a legnagyobb hallal kezdjük. Igaz, hogy az árak eléggé elszálltak, és a látogatók nagy százaléka külföldi, de mégiscsak ez a buli a legmonumentálisabb, úgyhogy nem lehet kihagyni. ( Főleg, ha olyan szempontból nézzük, hogy ezáltal rengeteg turista érkezik az országba, akik nálunk költik a pénzüket.)

Nem fogom az összes fellépőt felsorolni, a húzónevek egyértelműen a nagyszínpadon kaptak helyet, mint például Kendrick Lamat, Lana Del Ray, vagy Kygo. De nem csak az esti fellépők érdekesek, mert még délután is találunk olyan neveket, mint a Milky Chance, vagy magyarok közül a Punnany Massif vagy az új lemezzel jelentkező Vad Fruttik.

És itt át is kanyarodhatunk a Petőfi Rádió színpadára, ahol szerencsére a rádióban szóló béna előadók helyett egész menő listát raktak össze a hazai előadókból. Lesz például Irie Maffia, Margaret Island, Szabó Balázs bandája, és még egy Belga őrjöngés is várható.

Ha valaki megdobna egy ingyen jeggyel, biztosan mennék.

VOLT

A második legnagyobb happening egyértelműen a Volt, ami annyira kinőtte magát az évek során, hogy kezd felzárkózni a Sziget mögé. Főleg, ha megnézzük a sztárfellépőket. Lesz itt Depeche Mode, Iron Maiden, Limp Bizkit, hogy a zúzósabb vonalon induljunk el.

Aki az elektronikus zenét kedveli sem marad sztár nélkül, mert jön a Rudimental és Steve Aoki.

A magyar zenekarok apraja nagyja szintén tiszteletét teszi, külön felhívnám a figyelmet Akkezdet Phiaira, nem érdemes kihagyni őket.

A zárónapon pedig egy hatalmas, őrületes 90-es évek retro parti veszi kezdetét, ahol mindenki ott lesz, aki akkoriban hasított.

Balaton Sound

A Balaton legnagyobb bulija, ahova a világ legmenőbb DJ-i látogatnak el. Nem lesz másképp idén sem. A húzónevek között ott van Big Sean és David Guetta, de lesz még The Chainsmokers és Rita Ora is, ha valaki a kevésbé monoton ritmusokat kedveli.

Falatnyi bikinik, izmok, sok-sok koktél, és két koncert között egy csobbanás. Kell más egy tökéletes nyárhoz?

Fezen

Rockfesztiválnak indult, és bár jócskán kinőtte ezt a jelzőt az évek alatt, azért még idén is készültek a szervezők egy-egy nagy durranással. Jön ugyanis a The Prodigy és az Epica.

A szombati nap azonban itt is a populárisabb hangzásé, ugyanis fellép Pitbull előtte pedig DJ Bobo izzítja be a közönséget.

Ezek csak a legnagyobb fesztiválok, természetesen a lista még jócskán bővíthető lenne. Viszont a listákból biztosan mindenki megtalálja a hozzá legközelebb állót, vagy a legbevállalósabbak akár az összesen tombolhatnak nagyokat.