Frida Kahlo, mint Gyarmati Fanni

Radnóti Miklós – Gyarmati Fanni, illetve Mészöly Miklós – Polcz Alaine sírig tartó, mindent kibíró örök szerelmét mindenki ismeri. De kevesebbet beszélnek Frida Kahlo és Diego Rivera kapcsolatáról, pedig ez is maga volt a vad örvény egy tornádó közepén. Hogy lehet, hogy a nagy, már-már égben köttetett kapcsolatokban megtalálható a folytonos elhagyás, a válás, a hűtlenség, a függőség és megannyi próbatétel az élettől, – szóval mindazok a dolgok, amik általában egy párkapcsolatot tönkre vágnak -, mégis mindig megbocsátás a vége? Lehet valakit egyáltalán ennyire szeretni, ahogy az említett személyek tették? Hogyan?

39277872_284082498848295_2110330046290853888_n

Se Radnótiéknál, se Mészölyéknél, se Fridáéknál nem született közös baba. Hogy lehet az, hogy egy mindent kibíró párkapcsolatban/házasságban pont a szerelemgyerek hiányzik? Azt mondják, hogy egy gyermek okkal születik meg, okkal választja éppen azokat az embereket, akik a családja lesznek, de mi van akkor, ha vetélés lesz a vége, vagy egyáltalán nem sikerül a terhesség? Azt jelentené, hogy ez a két ember nem tudott volna egy harmadik félt is befogadni a kapcsolatukba, mert annyira minden elfogadásukkal és szeretetükkel egymásba fektették az energiájukat? Esetleg ennyire függetlenek voltak és szenvedéllyel teliek, hogy az Ég pontosan tisztában volt vele, hogyha megszületne a közös gyerek, akkor ez a nagy érzelmi kavalkád és egymás nélkül létezés megszűnne létezni? Egymás támaszainak születtek, így volt megírva: nem utód nemzésre, nem arra, hogy megosszák a szerelmüket, hanem hogy egymásból kihozzák a legjobbat, s hogy megmutassák a másiknak, mi a valódi Élet. 

Hogy milyen az, amikor úgy fogadod el a másikat, amilyen, és nem azt szereted, aki nem tudna lenni. Mert eszed ágában sincs megváltoztatni, s ő sem téged. Elnézed a megcsalásokat, mert pontosan tudod, hogy azok csak dugások, lelkileg viszont hozzád van kötve, ahogy te is őhozzá. Ez a folytonos visszatalálás, és ez a ragaszkodás legfőbb talapzata. Idővel megérted, hogy csak a szerelem érzése nem tűpontos ígéret az örökre, hogy attól, hogy szeretsz valakit, még nem szükséges hinni is benne, ahogy a bizalom is el tud illanni egy röpke másodperc alatt, és akkor ottmaradsz a kiábrándultsággal meg az ürességgel a testedben és az elmédben, mert egyszerűen már nem érzel semmit a semlegességen kívül.

Ha azt mondom, hogy szeretlek, még nem biztos, hogy tudom, mi a kedvenc ételed, hogy mi volt a jeled az óvodában, hogy hány éves a testvéred, hogy voltál-e gyerekkorodban bárányhimlős, hogy mi szerettél volna lenni általános iskolás korodban, hogy mi volt az első szó, amit kimondtál, és hogy mitől félsz a legjobban. Ha azt mondom, hogy szeretlek, még nem egyenlő azzal, hogy ismerlek is sőt. Ez az érzés leginkább önzőségen alapszik, s a folytonos, legyőzni váró félelmeken.

De ha ragaszkodom hozzád, a belső világodhoz is kapcsolódni szeretnék, és jobban meg szeretnélek ismerni annál, mint ahogy te ismered saját magadat, s igen, általában ott ülsz a másikkal szemben és azon kapod magad, hogy ki is mondod, hogy úgy ismered, mint a tenyeredet. Ha ragaszkodom hozzád, nem félek attól, amitől érzek, nyílt vagyok és őszinte. Itt vagyok tessék, ez vagyok én, mondom ki hangosan is, belül pedig azt érzem kellő bizonyossággal, hogy neked mondhatom, mert elfogadtál mindenestül.

A szeretleknél úgy csinálok, mintha az enyém lennél s nagy dózisban adom a féltékenységi jeleneteket, a ragaszkodásnál tisztában vagyok vele, hogy soha senkié sem leszel önmagadon kívül, mégis a tied vagyok.

Ha szeretlek, hatalmas a birtoklás iránti vágyam. Ha ragaszkodom, képes vagyok elengedni téged. S amit elengedünk, azt többnyire örökre magunkhoz kötöttük.

Két hatalmas nagy baleset volt az életemben. A busz és te. De Diego, messze te vagy a rosszabb.

Mert senki nem tud úgy megbántani minket, mint az, aki önmagunknál is jóval fontosabb. Mert senki sem tud egyformán kihozni a sodródból, és a lehető leggyorsabban megnyugtatni. Mert senki más nem tud veled így bánni, ahogyan ő teszi.

A szerelem mit sem számít, hiszen mind a három fent említett páros sorozatos összeveszésen, el is hagyáson volt túl, ami után kicsit különéltek, de aztán mindig kibékültek egymással s végül a halálukig ott voltak a másiknak. Megszokottá válik a feltétel nélküli szeretet a szenvedélyben, a lecsendesedésben, viszont a ragaszkodás az állandó egység, mert te vagy a legjobb barátom, az alkotópartnerem, a társ-, és cinkostársam a világgal szemben

– Olyan fontos neked a hűség?
– A ragaszkodás a fontos nekem. Arra képes volnál?
– Hozzád? Mindig.
– Az jó, mert szeretlek.
(Frida című filmből)

Nyers, cenzúrátlan őszinteség a kulcs a teljes megismeréshez, és itt mindhárom párosnál ez a helyzet. Mindent megosztottak egymással: levelekben és személyesen is. Diego Rivera nem árult zsákbamacskát, pontosan elmondta, hogy ő ilyen, és képtelen a hűségre. Radnóti és Mészöly is elmondhatta ezt szíve választottjának, egészen biztos vagyok benne. Ahogy Frida is, úgy Gyarmati Fanni és Polcz Alaine is érzett szerelmi fellángolást mások iránt, és ők is félreléptek, pont úgy, ahogy a kapcsolat férfitagjai tették velük. Mindkét fél belevetette magát az életbe, a kalandokba, és persze van, hogy belül majd szétszed az egész, hogy nem érted, hogy bírod, hogy miért csinálhatja ezt, hogy miért is vagytok ti tulajdonképpen együtt, de aztán mégis hagyod élni, miközben ott vagy mellette. Mert mindig meggyőz, hogy egymásnak vagytok teremtve. Mert mindig rájössz, hogy pontosan erre az életre van szükséged. Önmagatok tudtok lenni egymás előtt, egy hamisan felépített külvilággal szemben.

– Frida, miért laktok két külön házban Diegoval?
– Mert két külön ember vagyunk, csak a szerelem tesz minket eggyé. Ezért van ott az a híd.
– Tehát az a híd a szerelmetek?
– Igen, így is lehet mondani.
– De miért olyan kicsi az a híd?
(Frida című filmből)

24-lens-frida-slide-X96V-superJumbo

39149671_230052167708707_4674482297175539712_n

„Ne nézz oda, kincsem, amíg mással hálok. És ne hagyj el!”
(Mészöly Miklós Polcz Alainenak írt levelében).