Hírességek, akiket kitiltottak valamelyik országból

Vannak sztárok, akik kisebb-nagyobb botrányaikkal rendszeresen a címlapokra kerülnek, amiknek sokszor súlyos következményeik vannak. Ám néha elég egy film, ami ellentmond valamely ország politikai nézeteivel, egy klip vallási motívummal vagy néhány túlságosan kihívónak titulált ruha is ahhoz, hogy meglepő módon kitiltsanak egy hírességet valamelyik országból.

Brad Pitt – Kína

A népszerű színésznek a Hét év Tibetben című filmjével sikerült magára haragítania az országot – a mű ugyanis többé-kevésbé a tibetiek függetlenségét népszerűsíti, ezzel ellentmond Kína politikai nézeteinek, amit persze nem igazán nézett jó szemmel a kormány. Bár eredetileg a döntés Brad Pitt élete végéig vonatkozott volna, ezt végül 15 évre csökkentették.

brad-pitt-height-weight-age-affairs-body-stats-bollywoodfox

Miley Cyrus – Kína

Bár Miley csupán az utóbbi években vált a botrányok királynőjévé, Kínából akkor tiltották ki, mikor még Hannah Montana-ként volt híres. Miután megjelent róla egy kép, amin az ázsiaiakat utánozva keskenyre húzza szemeit, az ország betiltott minden filmet, zenét és terméket, ami az ő nevéhez fűződik.

landscape-1439416462-miley-cyrus-marie-claire

Lily Allen – Egyesült Államok

A brit énekesnő 2007-ben megütött egy lesifotóst Londonban, ezért az amerikai kormány visszavonta munkavállalói vízumát és az országból is kitiltotta őt. Mindezzel csak Los Angelesbe való érkezésekor szembesült.

lily-allen-030

Beyoncé – Malajzia

Beyoncénak több konfliktusa is volt az országgal – először 2007-ben került szembe a maláj szokásokkal kihívó ruhái miatt, hisz a törvények szerint vállától a térdéig el kellett volna takarnia magát, majd 2009-ben egy koncertjét is lemondták, ugyanis szerintük a show túlságosan szexi és merész lett volna. Beyoncé azóta sem lépett fel Malajziában.

et_beyoncesneeze_1280

Paris Hilton – Japán

A sztár 2010-ben utazott volna az országba, ám kiderült, hogy a japánok nem látják őt szívesen korábbi kábítószeres ügyletei miatt. Egyszer Las Vegasban kokaint találtak nála, a japán törvények szerint pedig senkit sem engednek be a szigetekre, akit valaha drogbirtoklás miatt bűnösnek találtak.

parishiltonperfume

Chris Brown – Nagy-Britannia

Amikor Chris 2010-ben turnézni szeretett volna a szigetországban, megvonták tőle a vízumot egy évvel azelőtti botránya miatt: 2009-ben ugyanis 5 év próbaidőt kapott akkori barátnője, Rihanna bántalmazása miatt. Az eset után rengeteg koncertjét is lemondták.

chris-brown-black-pyramid-clothing-line

Jay Z – Kína

Ugyancsak Kínából tiltották ki Jay Z-t és zenéjét, aki túlságosan durva és szókimondó dalszövegei miatt nem túl népszerű a kormány szemében.

gty_jay-z_nt_131025_16x9_992

Akon – Srí Lanka

Akon Sexy Chick című videoklipjében egy Buddha szobor előtt lévő medencében bulizik, ezzel verte ki a biztosítékot a srí lankaiak körében – a helybeliek tiltakozásának hatására vízumát megtagadták, így az énekes nem teheti be lábát az országba.

akon-007

Lindsay Lohan – India

A botrányhősnőt Indiában nem látják szívesen, mert hazudott, ugyanis azt állította, megmentett 40 gyermekmunkást. Emellett még a vízuma sem volt megfelelő: turistaként érkezett az országba, ám valójában egy dokumentumfilmet forgatott a BBC-vel.

brutalis-balesetet-szenvedett-lindsay-lohan-10031059

Snoop Dogg – Nagy-Britannia, Ausztrália, Norvégia, Hollandia

Az országokból való kitiltás rekordját ki más is tarthatná, mint Snoop Dogg? A rappert ugyanis nem egy, hanem négy országból tiltották ki kábítószeres ügyei, valamint kisebb-nagyobb rendőrségi ügyei és bűncselekményei miatt. Igaz, mára már sikerült kiharcolnia, hogy csak Norvégiába ne léphessen be.

snoop-dogg-marijuana