Hogyan ünnepeld a nőnapot úgy, mint egy igazi nő?

Ha már mindenki nekünk örül és “ünnepel” csupán azért, mert ez a nap nekünk lett kitüntetve, miért ne tennénk ezt mi is?

Fontos, hogy mi is megköszönjük minden számunkra fontos nőnek, hogy vannak nekünk és támogatnak minket, de NE csak ezen a napon tegyük ezt!  Utána indulhat a buli, ki mivel szeretné tölteni a napot, ez merült fel bennem először.

Íme pár bulis és kikapcsolódásra való ötlet erre a napra (vagy bármikorra)!

Ebéd anyuval

Mindenki, aki teheti fogja meg az anyukáját, és ugorjon el vele egy ebédre, vagy akár csináljátok együtt meg, esetleg legyen meglepi! Nekik ez lesz a legszebb ajándék, amit bárki adhat.  A törődés és a szeretetünk a legnagyobb ajándék, amit adhatunk, ezért ennek minden szerettünk megörül egyaránt.  Nézzünk is pár könnyű és gyors receptet, ami pillanatok alatt elkészül, és így több idő marad az étel elfogyasztásara.

Buli a csajokkal

Igaz, egy kicsit furcsa hétköznapi program a már nem egyetemisták számára, de attól még mindenkire ráfér egy kis “aktív” kikapcsolódás. Az előtte lévő készülődés pedig igazán éreztetné velünk, hogy ez a nap rólunk szól és ehhez megfelelő smink is kell! Carli videójában egy tuti bulis sminket mutat meg, ami teljesen lekövethető és elsajátítható nagyon rövid idő alatt :

Pihenj egyedül!

Mivel hétköznapról van szó, az is megérthető, ha az ember másra sem vágyik csak egy meleg fürdőre és a kedvenc sorozatára vagy egy jó könyvre. Könnyen meg lehet teremteni ezt a környezetet, ajtó bezár és telefon kikapcs! Csak dőlj hátra és relaxálj!

photo from: www.pinterest.com

Nagyon sok nő szeret olvasni viszont nagyon kevés ideje van rá. Lepd meg magad egy könyvvel, segítségül a Libri sikerlistáját tudjuk ajánlani.

Mozi a párunkkal

Ugyan a mozizás gyakori kikapcsolódás minden ember számára, viszont a megfelelő ember társaságában az élvezeti faktor még jobban fokozódik! Érezzük előnynek a jó romatika és vígjáték filmek választását, ugyis rólunk szól ez a nap, nem igaz?!

Erre is hoztam egy érdekes ötletet, egy laza vígjátékot, amit kár lenne kihagyni!


photo from: www.pinterest.com

De hát ott van még a borozgatás, sétálás, kirándulás, hosszú alvások, kisállatok nyaggatása és sorolhatnám még tovább. Ezek mind olyan dolgok amelyek természetesek az életünkben, de könnyen különlegessé varázsolhatóak, csak egy jó társaság és egy kis jó kedv kell hozzá, na meg persze az akarat! 

A végére pedig hoztunk néhány igazán motiváló idézetet olyan nőktől, akiket csodálunk!

photo from: www.pinterest.com

Nagyon boldog nőnapot kívánunk minden hölgy olvasónknak!