Idén nyáron is divat a tengerész stílus

Nemcsak a színeket, hanem a mintákat illetően is követhetjük az éppen aktuális nyári trendet. És hogy mi lesz a 2018-as év nyári slágere? Az biztos, hogy idén nyáron is divat lesz az örök túlélő, a tengerész stílus, ami a nyárra, a vízpartra, tengerre, vitorlázásra emlékeztető laza, divatos viselet.

Minden nyáron, így vagy úgy, jelen van a divatiparban, és ez bizony most sem lesz máshogy. A női tengerészek is lehetnek romantikusak, kislányosak, klasszikusan elegánsak vagy akár üzleti megjelenésűek, attól függően, hogy az egyes darabokat mivel párosítjuk össze. A kombináció pedig határtalan és megunhatatlan. Legyen a matróz kollekció mindannyiunk örök nyári kötelező viselete, főleg, ha a magyar tenger partján sétálunk egy nyári este!

Jellemző darabok: a térdig érő szoknyák, a lenge ingek, toppok, sortok, kalapok, zakók, blézerek, fülbevalók, karkötők és persze a napszemüveg. A tengerész kollekció színei idén sem változnak: kék, fehér, piros, fekete, arany és ezek csíkos változatai jelennek meg ismét. A matróz stílus kortól és nemtől függetlenül szinte mindannyiunknak jól áll, persze nem mindegy, hogy testalkatunknak megfelelően milyen mintázatú és stílusú darabokat mivel kombinálunk.

A tengerészstílus tökéletes tengerparti vagy Balaton-parti viselet, a teljesen sportostól az egészen elegáns esti kinézetig. Az eredeti breton csíkozású póló 1917-ben Coco Chanelnek köszönhetően robbant be a kifutókra és hagyott maradandó nyomot a divat margóján. Kezdetben a haditengerészet tagjai és később a halászok viselték, majd a Chanel bemutató után futótűzként terjedt a divatja. Azért népszerű a stílus, mert az évek alatt rengeteg jól variálható elemmel bővült, így lehet merészen maszkulin vagy elegánsan feminin.

Üde színfoltja lehet a nyárnak a matróz stílusú összeállítás nemcsak a vízparton, de jól megválasztott kiegészítők és egy elegánsabb magas sarkú cipő variálásával akár egy egyszerű hétköznapon is. Csíkozódjunk idén is: használjuk ki a kék színnek a frissességét és a fehér színnek a tisztaságot sugalló hangulatát! Nem árt persze beszerezni pár kiegészítőt sem, ilyenek pl. a vasmacska, a kormánykerék és a hajó motívum is, melyet karkötő, fülbevaló vagy jelvény formájában érdemes magunkra ölteni.

Biztos, hogy mindannyiunk szekrényében ott rejtőzik valahol egy fehér vászoncipő, legalább egy fehér sort, számtalan kék póló, vagy kék-fehér csíkos trikó. Kapjuk elő ezeket a régi darabokat és induljunk el kajakozni, csónakázni, avagy vitorlázni, vagy csak egyet sétálni a vízparton tengerészben!

11391403_951992044833697_7897557929926874910_n
Tengerre fel!