Imádod a kézműves termékeket? Ismerd meg a WAMP kiállítás sztárjait!

A WAMP design vásár évente többször is visszatér, időjárástól függően, tavasszal és nyáron az Erzsébet téren, míg ősszel és télen a Millenárison várja a lelkes vásárlókat. A kiállítók hazai tervezők, designerek, kézművesek, akik elsősorban a hazai közönségnek terveznek. A termékek palettája nagyon széles, így ideális lehetőség arra, hogy a közelgő ünnepekre felkészüljünk.

A kiállítás októberben ismét a Millenárison várta az érdeklődőket, ahol elsődlegesen a különféle együttműködésekre, kollaborációkra helyeződött a hangsúly. Az élet minden területén, de különösen a divatiparban az előrejutás, főként a kezdő tervezők esetében sokkal könnyebben megy, ha közös kollaborációkat szerveznek. A közös munka pedig mindig meghozza gyümölcsét, így volt ez most is. Lássuk, kikre érdemes figyelmünket fordítani a közeljövőben.

CAMOU és Katagami Kokeshi

A CAMOU és a Katagami Kokeshi kollaborációja által egy játékos és igazán vidám kollekciót láthatunk idén ősszel. Írtunk már róla, hogy a zord időjárás nem kifogás a színek mellőzésére, valamint a színes minták, motívumok is állják a sarat az év vége felé közeledve. A ruhákon Tóth-Vásárhelyi Réka babái új életre kelnek, miközben teret enged a ruháknak is. A kollekció hatalmas előnye, hogy úgy ábrázolja a Kokeshi babákat, hogy közben nem veszik el a ruha lényege, vagyis felnőttek nyugodt szívvel hordhatják a hétköznapokon is, a kollekció megőrizte „felnőttes” jellegét.

camou2

Facebook/ Camou

camou1

 

Facebook/ Camou

Gabo Szerencses és Invention

Gabo Szerencses és az Invention közös alkotása, egy merőben új és izgalmas ékszerkollekció, ami a stílusos, elegáns nő jegyében született. A két tervező az elegáns stílust képviselik, amíg Gabo Szerencses a bőr, addig az Invention tervezője a legújabb kollekciójából megismert, tollakkal dolgozott. A páros egy olyan ékszerkollekciót alkotott, ami remek választás, ha feltűnő, de mégis stílusos ékszert szeretnénk választani. A két anyag dinamikája remekül kiegészíti egymást, így mutatva új irányt az ékszerek világában.

gabozsanettekszer0812

Web/WAMP

Rulied by casa d’oro és PolkaDog

A fenntartható divat és az újrahasznosítás talán minden eddiginél fontosabb téma a divatiparban dolgozóknak. Ennek fényében, Rulied by casa d’oro és PolkaDog útjai keresztezték egymást és megszületett egy limitált darabszámú kollekció, amely a RINATO ’18 nevet viseli. A kollekció a gyártási folyamatok során visszamaradt anyagok felhasználásából készült. A táskák és ékszerek színben és anyagban is megegyeznek, így könnyen passzolnak mindenféle szetthez és stílushoz.

rulied1

Facebook/PolkaDog

rulied4

Facebook/PolkaDog

Kontur fashion és White Lemon

A következő nagyszerű tervezői párosítás a Kontur fashion és a White Lemon párosa. A két tervező segítségével, akár egy komplett összeállítást is beszerezhetünk magunknak. Kifinomult színek, sejtelmes szabásvonalak, minden adott, hogy egy igazán nőies és lágy megjelenést kapjunk a próbák után. A White Lemon tervezője gondoskodott a ruháról, ami kifejezi a könnyed női eleganciát, amíg a Kontur fashion ékszereivel adja meg a kellő löketet és izgalmat. A különleges ékszerek hangsúlyosak, éppen ezért nem is kell belőle sok egyszerre.

white lemon1

Facebook/Kontur fashion

white lemon2

Facebook/ Kontur fashion

A közös kollekciók remek kezdeményezés a hazai divatban, hiszen a rengeteg kisebb tervező munkáját és hangját is erősítheti a közös munka. A siker szinte garantált, különösen akkor, ha olyan nagyszerű párok találnak egymásra, akik hasonló értékeket és üzeneteket képviselnek, amit utána együttes erővel tudnak átadni a vásárlóknak. Úgy gondolom, pontosan erre van szükség jelenleg, hatékony kommunikációra, közös értékekre, amivel az embereket is egyszerűbb megszólítani.