Lisszabon két nap alatt? Simán!

A fapados járatoknak köszönhetően ma már szinte elképesztő árakon ruccanhatunk ki egy-egy városba, amivel megnyílt előttünk az egész világ. Kevésnek tűnhet egy-két napot eltölteni egy adott desztináción, de higgyétek el, megéri!

Ebben a cikkben Portugália fővárosába, Lisszabonba kalauzollak el benneteket, ahol most nekünk is volt szerencsénk eltölteni pár napot a férjemmel. Nekünk csak egy állomás volt ahhoz, hogy tovább repüljünk a nászutunk fő desztinációjára, az Azori-szigetekre (amiről természetesen hamarosan jön a cikk nektek). Ez a két nap viszont elég volt ahhoz, hogy belekóstoljunk az itteni életbe, hogy megtapasztaljuk egy kicsit a portugál életérzést, és hogy örökre, menthetetlenül beleszeressünk ebbe a városba. A beszámolót úgy állítottam össze, ami TÉNYLEG csupán két napra elegendő, tehát nem mentünk be múzeumokba, “sorban állós” kolostorokba, de a teljesség kedvéért néhány belépő árnak azért utánanéztem.

Miradouro de Santa Luzia, Szent György vár

Ez a két  hely nagyon közel van egymáshoz, így máris két híres látnivalót kipipálhatsz a listádról. Lisszabonban közel 30 “miradouro”, azaz kilátópont van, hiszen az egész város dimbes-dombos területen fekszik, ezzel kínálva a turisták és a helyiek számára a legszebb és legromantikusabb randi helyszíneket. A mi kedvencünk a Miradouro de Santa Luzia volt, nagyon tetszett, hogy ezek a csodálatos fehér épületek ennyire lépcsőzetesen terülnek el a domboldalon. Az egész hihetetlenül hangulatos, zenélnek az utcán, táncolnak az emberek, itt aztán tényleg át lehet élni a portugál életérzést. Itt is van megállója a 28-as villamosnak, tehát simán fel tudsz pattanni rá, ha úgy érzed eljött az ideje annak, hogy kipróbáld.

c9c6bdb19dafb2fec64ba838c01027de

A Szent-György várat mi csak kívülről néztük meg, mert ugyan biztos megvan a maga történelmi varázsa és szépsége, de sajnos akárkitől kérdeztük vagy hallottuk, mindenki azt mondta, hogy belül gyakorlatilag csak fák találhatóak, mindez 8 eurós belépőért. Állítólag a kilátás innen a legszebb a városra, így a panorámák rajongóinak lehet, hogy megéri bemenni.

Sé katedrális

Innen már csak egy kicsit kell lefelé sétálni a szűk utcákon, és eléritek a város legrégebbi templomát, a Sé katedrálist. Mivel a természet nem kímélte a régi időkben Lisszabont, így a földrengések miatt már többszöri renoválásra is szorult. Most viszont ingyenesen látogatható a belseje is, így semmiképpen nem érdemes kihagyni a látnivalók listájából. Ahogy az a képen is látható, itt kanyarodik el előtte a villamos sín, így ilyen “ikonikus” és gyönyörű fotót ti is könnyűszerrel tudtok majd készíteni.

1fe2471d5d2a6907b55374fd74a2a25e

Bairro Alto negyed

Gyalogosan szép “kis” emelkedőket kell megmászni érte, de megéri. Ez az a része a városnak, ami nappal alszik, éjjel viszont pezseg. Éttermeket, kávézókat lépten-nyomon találni fogtok, no és a híres felvonós képet is (ahol az utca végében látszódik az óceán) itt lehet elkészíteni, amiről biztosan tudom, hogy mindenkinek bakancslistás, aki Lisszabonba turistaként beteszi a lábát. Szerencsére a Bairro Alton is keresztülmegy a 28-as villamos, szóval ismét egy lehetőség, hogy az elfáradt lábakat egy kicsit megpihentessük. Mi pont itt szálltunk fel rá, itt tapasztaltuk meg, mégis mit is jelent pontosan Lisszabonban villamosra ülni…de ennek szánjuk egy külön bekezdést!

84fc56d3861c3808bc074ed2061e9d1d

A híres 28-as villamos

Ugyan tömegközlekedési eszközként funkcionál, gyakorlatilag a legkeresettebb és legnépszerűbb turistalátványosság a városban. Ülőhelyet a legforgalmasabb órákban nem egyszerű szerezni ezeken a pici kocsikon, állva viszont biztos, hogy még emlékezetesebb lesz, mert olyan őrült tempóban szeli az utakat az összes sofőr, hogy azt egy életre megemlegeted. :) Simán ledudálnak mindenkit az útról, a kanyarban sem fékeznek sokat, szóval nincs semmiféle finomkodás, megy ahogy mennie kell! A legjobb pedig az benne, hogy az összes látnivalót érinti, így gyakorlatilag hop on-hopp off jelleggel tudod használni, ha veszel egy 24 órás tömegközlekedési jegyet.

4a9993ef4391e41dcbf2f6f41d7d584c

Alfama negyed

Ha valami igazán autentikusra vágysz, akkor nézd meg az Alfamát. Ez Lisszabon óvárosi része, itt a legszűkebbek az utcák, itt találod a legkevesebb turistát napközben, és itt vannak a legjobb pici kis kávézók, éttermek. Esténként itt játsszák a portugálok szomorkás, szívszaggató utcai zenéjét, a fado-t. Valljuk be, ennél jobb programot estére azért nehéz lenne találni. Minden étterem táblára kiírva jelzi, hogy aznap este lesz-e náluk ilyen show, így ha szimpatikus kis étterembe botlasz napközben, feltétlenül foglalj asztalt a biztonság kedvéért.

83a6223a024cfcec7e4d228080fafb09

Április 25. híd, Belém, Szent Jeromos kolostor

Ez már kapásból fél napos program, és még nem is soroltam fel minden fontosat, amit ezen a környéken még látni kell. Az Április 25-i hidat közelről is érdemes megnézni, hiszen a san francisco-i Golden Gate híd tökéletes mása, ami a Tejót íveli át. A legjobb képeket egyébként az Almadában található Krisztus király szobortól lehet készíteni. Ha belefér a két napos időintervallumba, akkor akár ide is érdemes ellátogatni.

ca61d4eb2973f4f4f48abf2564dcf26e

Belémben található a Szent Jeromos-kolostor, ami a mánuel építészeti stílus egy csodálatos ékköve. Kígyózó sorok szoktak itt állni, hiszen az Unesco Világörökség része, így nagyon sokan kíváncsiak rá. A belépő ára jelenleg 10 euró. Ezt viszont megfontolnám annak tekintetében, hogy megéri-e kivárni a csúcsidőszakban akár másfél órás sorokat is…

907adb458c567f7a57eafa4b8c866911

Innen 2 perc sétára van a legfontosabb kóstolni való egész Lisszabonban: a Pastéis De Belém. Egyébként is ezt a süteményt fogod látni mindenhol, hiszen ez a vaníliapudingos, tojássárgás finomság magasan a legnépszerűbb dolog Portugáliában. Az igazi, eredetit viszont pontosan ezen a helyen kezdték el sütni, és magasan itt is a legfinomabb. Dobozban kapod, még melegen, és adnak mellé kis csomagban porcukrot, valamint fahéjat (ez utóbbit feltétlenül tedd rá). Nem messze innen vannak kis zöld füves részek padokkal, üljetek le, és élvezzétek az isteni ízeket. Utána pedig jöhet a Belém-torony, valamint a Felfedezések emlékműve a parton. Ha ezt a két napot ennyi tartalommal megtöltitek, biztos vagyok benne, hogy feledhetetlen emlékekkel fogtok hazamenni. Ha pedig ennyi nem volt még a városból, akkor vissza kell még jönni, mert akad még mit megnézni bőségesen!

23d37cbca9864b3ab82cd3f454ce2c98

A képek forrása: Pinterest