Műsorajánló: A Nagy Duett

2011-ben startolt a TV2 újfajta szórakoztató műsora, A Nagy Duett, melynek tematikája sokunkat a képernyő elé invitál. A műsorban egy-egy híresség egy-egy szakmabeli énekessel párt alkotva mutatják meg az országnak, hogy mire is képesek, ha erőiket egyesítik.

Ismertető

Az idén 6. évadát megélő szériában minden pár egy zenei tehetségből és egy celebből áll. A hírességek énektudásán a duó szakmabeli tagja csiszolgat összedolgozva egy énektanárral mégpedig azért, hogy a színpadon meg tudják állni a helyüket a többi versenyzővel szemben. Olykor ez valóban hatalmas kihívásnak tűnik, hiszen olyan nem szakmabeli embereket választanak ki, mint például az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét, Győrfi Pált, avagy a TV2 műsorvezetőjét, Pachmann Pétert, akiknek annyi közük van az énekléshez, mint Jack Sparrow-nak a főzéshez.

Minden évadban egy háromtagú zsűri ítélkezik a versenyzők felett, s természetesen az olykor időt húzó műsorvezetők is elengedhetetlen kellékei az adásnak.

a_nagy_duett

2011-ben, a műsor születésekor még csak 10 páros versenghetett egymással Az év duettpárja címért, melyet végül Molnár Ferenc ’Caramel’ vitt haza Trokán Nóra színművésznővel. Az évad különlegessége, hogy Till Attila ebben az évadban játékosként mutathatta meg tehetségét – amely egészen a 4. adásig repítette el őt és partnerét, Tóth Gabit -, ám a következő szériában mondjuk úgy, hogy már a szakmabeliek oldalán díszeleghetett, ugyanis már bevett párként, Liptai Claudiával vezette a műsort.

2013-ban Kökény Attila és Cseke Katinka lett Az év duettpárja. A műsor történetében először fordult elő, hogy visszalépett egy pár a versenyzéstől, név szerint Csézy és Gesztesi Károly. Az énekesnő nagymamája a széria ideje alatt hunyt el, amit nem tudott feldolgozni, ezért adta fel a versenyt. Gesztesi Csézyre bízta a döntést, hiszen neki kellett megbirkóznia a gyásszal, és mivel egyedül nem folytathatta a küzdelmet, ezért kénytelen volt ő is távozni. Búcsúzásképp színpadra állt az Egyedül nem megy című dallal:

Gesztesi Károly: Egyedül nem megy / tv2.hu

Csézy a hét folyamán elvesztette szeretett nagymamáját, és úgy érezte ebben a lelkiállapotban nem tud színpadra lépni. Döntését megértette, és támogatta duettpartnere, Gesztesi Károly is. Gesztesi az Egyedül nem megy című dallal, fájó szívvel ugyan, de befejezte A Nagy Duettben a szereplését. Nézd meg a teljes produkciót!

A harmadik évadban kicsin múlott, de végül Hien és Cooky vihette el a megérdemelt díjat Dolhai Attila és Pokorny Liával szemben. A következő két évadra Cooky-t érte az a megtiszteltetés, hogy átvegye Dobrády Ákos helyét a zsűri asztalánál, Balázs Klárit pedig Szulák Andi váltotta szintén az elkövetkezendő két évadra. A műsorvezetők között megfordult többek között Majka, Tilla, de Liptai Claudiának van már szinte bérelt helye A Nagy Duettben – kisfia születése idején zajló évadot hagyta csupán ki.

6. évad

„Március végén A Nagy Duett kategóriájában a Televíziós Újságírók Díján maga mögé utasította az X-Faktort és a Sztárban sztárt, így nem is volt kérdés, hogy folytatja a csatorna egy újabb évaddal.” – írja az origo.hu.

2018. április 15-én rajtol az idei széria, melynek házigazdája nem meglepő módon Clau lesz. A zsűri székeiben idén az első évadtól jelen lévő Kasza Tibi mellé csatlakozik Pápai Joci és Nagy Adri is.

Fotó: TV2

A szereplők névsorát nemrégiben osztották meg a nagyérdeművel:

Fotó: TV2

Balról jobbra: Megyeri Csilla & Gergely Róbert, Csobot Adél & Rózsa György, Erdélyi Tímea & Gönczi Gábor, Kollányi Zsuzsi & Kamarás Iván, Tóth Andi & Rippel Feri, Pumped Gabo & Marcellina, Takács Nikolas & Tápai Szabina, Wolf Kati & Fodor Rajmund, Horváth Tamás & Kasszás Erzsi, Keveházi Krisztina & Szabó Ádám

Ha egy kis kikapcsolódásra vágysz, ha szereted a zenét párosítva kevés humorral, akkor ez a műsor garantáltan tetszeni fog. Válassz kedvenc párost, és kövesd végig az útjukat akár a győzelemig!

Kezeket fel, ki nézi majd?