Sorozatajánló: Black mirror

Sorozatajánlókban most nem egy friss, 2017-ben gyártott szériát fogunk nektek bemutatni, hanem valami teljesen mást, amit lehet, hogy néhányan már ismertek is.

A Black mirror (Fekete tükör) című sorozat első évadát 2011-ben kezdték el játszani, tehát gyakorlatilag már 6 évvel ezelőtt is találkozhattál vele. Jelenleg három évad futott le, a második évadot 2013-ban, a harmadik évadot pedig 2016-ban sugározták. A negyedik évad előzetesét már bemutatták, feltehetőleg 2018-ban kerül majd a képernyőkre, és összesen hat részt láthatunk majd az ígéretek alapján.

Inside-the-Screen-The-Dystopian-World-of-the-Black-Mirror-Series_4

Miről is szól?

Az egymástól teljesen különálló részek a  technológiai fejlődés veszélyeit mutatják be, leginkább a jövőre vonatkozólag. Az összes epizódban eltérő szereplőgárdával találkozhatunk, olyan mindegyik történet, mint egy kis mini filmecske. Vannak 60 perces, de akár 90 perces részek is. Annyira egyszerű dolgokat vonultat fel, hogy az az igazán megrendítő benne, hogy gyakorlatilag bármikor megtörténhet a jelenlegi életünkben is az adott szituáció: mi lenne, ha a durva kommentek emberek életébe kerülnének? Mi lenne, ha az amerikai elnököt nyomós indokkal megfenyegetnék, hogy élő adásban közösüljön egy disznóval? Ennek következő lépése  pedig az, hogy bizonyos technikai eszközök hova tudnának fejlődni még és azok milyen társadalmi változásokat eredményeznének a világban.

black-mirror-1-1

Hogy értsétek, milyen jellegű epizódokról van szó, ezért ejtsünk szót néhány nagyon érdekes témát felvető részről!

Fifteen Million Merits – 1. évad 2. rész

Ez a rész tényleg elrugaszkodik a valóságtól, és egy olyan jövőbe repít el minket, ahol az emberek szobabiciklin tekernek azért, hogy pontokat gyűjtsenek, amit különböző életszükségletekre válthatnak be. Ebből vehetnek ételt, italt, ezzel moshatnak fogat, ezzel nézhetnek TV-t, tehát gyakorlatilag pontszerzés nélkül meghalnának. Bevonnak a történetbe egy tehetségkutató műsort is, ahol miután a zsűri kigúnyolta és megalázta a résztvevőket, felajánlanak egyéb lehetőségeket. Röviden és tömören így kell érteni: “Te nem vagy jó énekesnő, de pornó színésznőnek nagyon jó lennél. Vállald el, és az életed örökké megoldódik!”

Black-Mirror-2

White Bear – 2. évad 2.rész

A második évad egyik legdurvább része. A főszereplő, Victoria egy elhagyatott házban ébred, és nem emlékszik semmire. Ahogy kilép az utcára, furcsa alakok kezdik üldözni, segítséget viszont senki nem nyújt neki: minden ember csak szelfizik és fotókat készít érzéketlenül. Egyetlen sejtése, hogy volt egy kislánya. Legalábbis ő ezt hiszi…

4d1b4ededc6337cab4b9ee6b6d7442d1

Playtest – 3. évad 2. rész

Cooper (akit egyébként Kurt Russel fia, Wyatt Russel alakít) édesapja halála után világ körüli útba menekül. Utolsó állomása London, itt azonban elfogy a pénze, ezért elvállalja egy horror játék tesztelését, hiszen rendkívül jó pénzt lehet kapni érte a hallomások szerint. Megjelenik a VR, a számítógépes játékok és a 3D világa, a történet pedig a horror házba való beköltözés után kezd el durvulni.

66a183d13da5c3ef9578a31b96f896ee

Biztos, hogy néha hatalmas meglepetéseket szerez majd nektek is a sorozat, szóval egy próbát mindenképpen megér. Az első rész még annyira nem viszi magával az embert, bár az is elég erősre sikeredett, de utána kaptak rá csak igazán az ízére a készítők!