Sorozatajánló: Géniusz – Picasso

Remélhetőleg a National Geographic Géniusz sorozatának első évadán már rég túl vagy, és már te is alig vártad, hogy vajon melyik újabb zseni életét fogják majd bemutatni nekünk. Szerencsére a plakátok már rég felhívták a figyelmünket arra, hogy Pablo Picassora esett a választás a második évadban.

A NatGeo nagyon egyszerű koncepcióra építi ezt az egészet: adott egy zseni, akiről minden fontos információt sorozat formájában mutatnak be nekünk oly módon, hogy különböző életszakaszok között ugrálnak a jelenetek. Így természetesen jobban megértjük azt is, hogy milyen múltbeli események voltak hatással a festő jelenére. Az első szériának köszönhetően Einstein életébe nyerhettünk részletes betekintést, amit nagy valószínűséggel sokan nagyon kedveltetek. Ez az évad talán még érdekesebbre sikerült, több az izgalmas jelenet, és a történet is annyira visz magával, hogy egyformán érdekel Pablo fiatal és idősebb kora egyaránt.

e137ee5e12aa5a9935eb63b29bd28494

Pablo Picasso és néhány háttér információ

Mint tudjuk, Picasso legnagyobb műve a Guernica, amit a spanyol polgárháború ideje alatt festett meg, válaszul a Guernica települése ellen mért támadásra. Örökké igaz és őszinte jelképévé vált ez a freskó a háborúellenességnek, hiszen rávilágít a háború borzalmaira, az elesett ártatlanokra, mindeközben mégis ad egyfajta reményt a békére. Mivel a festmény már az első részben elkészül, azt gondolnánk, hogy egy kicsit talán e köré épül majd a sorozat – illetve természetesen annak a nehéz döntésnek a meghozataláról, hogy elkészítse- e a republikánus párt kérésére a művet.

455d184eb4cdc66275cf45dae2a0378c

Picasso élete azonban hihetetlen kalandos volt, így a készítők nagyobb hangsúlyt fektettek öntörvényű magánéletére. A hűség mint fogalom nem létezett számára, több gyermeke született több anyától, akik természetesen tudtak egymásról, és kénytelenek voltak elfogadni ezt a fajta életvitelt.

b54b9ef538ba545abc890052980ea97d

A sorozat végigveszi Pablo kulcsfontosságú párkapcsolatait, így garantáltan nem marad le a néző egyetlen szaftos részletről sem. Kicsit talán ez is “bulvárosra” sikeredett, akárcsak az első évad. Ha viszont nem mutatják be ennyire szabad szelleműnek és önfejűnek, akkor nem értjük meg zseniségének mibenlétét sem. A művész, aki mindenek felett áll, akit soha nem hagyhat el senki, és magától értetődő, hogy őt úgy kell elfogadni, amilyen. Nyilván ennek a felfogásnak és életvitelnek szövődményei is lesznek – ezt nagyon ügyesen mutatja be a széria. Szívesen megnéztünk volna egy-két mélyebb kifejtést néhány remekművének elkészüléséről, de sokszor leginkább érintőlegesen tudunk meg néhány információt, és egyszer csak ott áll előttünk készen a festmény. Ettől függetlenül az ihletet adó életeseményeit nagyon szépen felvonultatják, és tényleg igyekeznek bemutatni a legnagyobb alkotásokat.

940c7c0a07acc2a0a80514907557ee75

A főszerepet Antonio Banderas kapta, aki profizmusával viszi a hátán az egész sorozatot, bár valószínűleg nem ez az a szerep, amit élete színjátszásának fog nevezni. Valahogy én mégis el tudtam neki hinni a sorozat nézése közben, hogy ő Picasso – ha még rajtam kívül mások is elhitték, akkor valószínűleg már megérte elkészíteni a sorozatot.

Forgatás Magyarországon

Ha egy “átlagos”, számunkra nem sokat mondó helyszínen vették volna fel a sorozatot, akkor nagy valószínűséggel meg sem említenénk külön, no de közel fél évig bizony kicsiny országunk adott helyet a forgatásoknak. Így hát ne lepődj meg, ha néha felismered Szentendre macskaköves utcáit, vagy éppen a Bazilikát az egyik utca végében. Jó érzés volt felfedezni ezeket az apróságokat a sorozatban, büszkék vagyunk rá, hogy helyet tudunk adni ilyen nagyszerű alkotásoknak.

75982f5250809aa336ac944a7e8342e6

A képek forrása: Pinterest