Sorozatajánló – Haunting of the Hill House

A Netflix tárából nem tudnak elfogyni a jobbnál jobb sorozatok, mindig elő tudnak rukkolni valami újdonsággal, aminek a téli estéken aztán különösen tud örülni a munkából fáradtan hazatért ember lánya.

Október 12-én startolt el a Haunting of the Hill House, ami alapvetően egy “kísértetházas horrorsorozat”, ha nagyon össze akarjuk foglalni, és le szeretnénk egyszerűsíteni. Azért ne ijedjen meg, aki félősebb az átlagosnál, mert szerencsére abszolút nézhető, nem valószínű, hogy rettegni fogsz utána, inkább sok benne az ijesztgetés. Én a dráma kategóriába sorolnám be, nem pedig a horrorba. A történethez egy Shirley Jackson regényt vettek alapul, de nem ezt filmesítették most meg, nagyjából csak az alap ötletet adta, hogy sorozattal rukkoljanak elő belőle. A sztori központjában a  Crain család áll, akik egy kísértetházban élték életük egy részét, és ahol nagyon különös dolgok történtek velük. A trailer elég ütősre sikerült, és tökéletesen átadja a sorozatot körüllengő hangulatot is.

A Crain-házaspár lerobbant házakat vásárol meg nevetséges összegekért, amiket felújítanak, aztán pedig túladnak rajta. Így kerülnek a Hill házba is. Egyetlen gyermek, Steve kivételével mindenkinek vannak látomásai az ideköltözéstől kezdve. Erről azonban nem tudja eldönteni a néző, hogy tényleg látomások-e, és mentális problémákkal küszködnek, vagy a kísértetek tényleg megszállták a Hill házat és minden ami ott történik, valóságos. Mindenkit ugyanaz a démon kísért végig, de mindig csak ők látják, így az is sokszor felmerül, ki hisz egyáltalán a másiknak.

12bb8434d336be1bff283105b69021f8

A történet első fele a gyerekekre koncentrál, gyakorlatilag az öt rész az öt gyerek szemszögéből mutatja be a történetet, de úgy, hogy közben össze is kapcsol szálakat, és nemcsak a múltat, hanem a jelent is megmutatja. Előbb-utóbb aztán összefonódik az egész, és megismerjük a dolgokat a másik szemszögéből is. Ez adja az egyik bravúrját ennek a gyönyörűen felépített sorozatnak.

15d9fadb1acc0831560e4eee274f3b64

A sorozatot úgy oldották meg, hogy folyamatosan ugrálunk a múlt és a jelen között, szóval hasonlóképpen, mint a This is us-ban. Ahogy egyre haladunk a vége felé (összesen 10 részes), természetesen egyre inkább összefügg minden, és a néző is folyamatosan rakja össze a képet. Megvannak az ok-okozati elemek, és ezt felfedezve gyakran fogsz felkiáltani azzal, hogy most már érted, mi lehet a lényege az egésznek.

896ba6c3106ab40ea5b53923ac1745ed

A sorozat második felében természetesen minden értelmet nyer, és a rendező megmagyarázza nekünk a dolgokat, egy egyébként csodálatos befejezéssel. Nem szeretnénk semmit sem spoilerezni, ezért is fogalmaztunk ennyire “óvatosan”, hiszen ha kedvet kaptatok hozzá, akkor nektek kell kiélvezni minden percét. Érdemes elkezdeni, aztán utána úgyis magával fog ragadni, mert végre egy olyan sorozatot alkottak, ami kicsit más, mint a mostanában képernyőre került alkotások.

5ff829b76e7be86e939b5889ca3e622a

A képek forrása: Pinterest