Virginia Vallejo, avagy milyen volt egy drogbáró szeretőjének lenni?

Avagy általában miért a szerető szerepe és nézőpontja érdekel minket egy kapcsolatból? Miért a szerető érdekel minket a feleség helyett? Csak a szerető választhat önként, a feleség pedig hülye, ha nem száll ki azonnal egy rossz házasságból, de amúgy igazából az a feladata, hogy tűrjön? Fernando León de Aranoa, Virginia Vallejo szemével láttatja Escobart, a hírhedt-híres drogbáró életét.

vv_1980_06-en
(fotó: virginiavallejo.com ; Velence, 1981)

Ígérjük meg, hogy egymásnak elmondjuk minden titkunkat.

Egy szeretőt valamiért sosem féltünk. Valamiért ő lesz az, aki egyfajta cinkostársa is lesz a szex mellett a férjnek, és éppen ezért, minden titkot tud. Talán, mert a szeretői kapcsolat nem foglalja magába a hűséget, a kötöttségeket, csak egyszerűen a szabadság édes megélése az egész. Nem fogja azt kérdezni a hímneműtől, hogy mégis hol járt és kivel és miért nem ért haza vacsorára, s nem fogja kérdőre vonni, ha túl sokáig maradt tőle távol. Nem fogja kérdezni miből van a pénz, ő élvezni fogja azt.

Természetesen arról a fajta szeretőről van most szó, aki pontosan tisztában van azzal, hogy annak a férfinak, akivel viszonyt folytat, otthon felesége van, és akár egy komplett családi élete kertes házzal, kutyával, gyerekekkel. Aki mindennel képben van, mégis belemegy a színjátékba.

E harmadik félnek is vannak érzései, hangozhatna az ítélet, és amint Virginia Vallejo karakterét figyelem a Loving Escobar című filmben, igazat is adok neki. (meg amúgy is, igazat adnék). De ez az érzelmi sík más, mint a párkapcsolat rendes, hivatalos tagjainak szerelme. A szerető máshogyan szeret, és máshogyan szeretik. Ő csak hirtelen megjelent, kialakult a szexuális vágy, a szebbik nem szemében felcsillant a félelem nélküli tűz, a férfi tett egy aprócska gesztust, a nő pedig már ugrott is.

Ebben a történetben például az a tett, hogy Escobar elintézte Virginia válását. A női nemnek pedig szüksége van legalább egy olyan gesztusra, amit a férfi csak és kizárólag miatta tesz meg azért, hogy kimutassa, akarja őt. Míg a feleség-férj felállásban hamar elérkezik a megszokás, a teljes kiismerés, addig egy szeretővel történő kapcsolatban mindig toppon kell lenni, fűt a titok, a közös titok ereje, a felperzselt vágyak előadása zajlik a két fél között.

Mindent megkapott, és mindenről tudott. Ott volt a drogmaffia partijain, hallhatta azokat a drog-meetingeket, amiket Escobar és társai tartottak egy kanapén ülve.

A szeretőt valamiért sosem féltjük. A tudat megvan, hogy velünk biztonságban van, de gondolkodás nélkül kitesszük a veszélynek. Nem köt hozzá olyan szoros kötelék, mint a családhoz. Egy szerető nem hisztizik. Virginia pedig nem hisztizett sőt, látszólag támogatta Escobart, hogy képviselő legyen. És lehetett hallgattatni Pablonak azzal, hogy ez a sok pénz a tied, költsd el, vissza se hozd. Egy szerető nem kérdezi meg honnan van, hiszen miért tenné? Pontosan tudja, hogy honnan van.

No Title

No Description

És akkor ott úgy döntöttem, hogy nem érdekel, honnan szerezte a pénzét, csak az, hogy mire költi.

Mert azt nem lehet mondani, hogy Pablo Escobar fukar lett volna: rengeteg pénzt arra fordított, hogy a szegényeknek, a hajléktalanoknak házakat építsen, hogy ne a szeméttelepen éljenek szörnyű körülmények közepette. Ezek az emberek felnéztek rá, áldásnak tartották, és teljes hűséget fogadtak szavak nélkül is neki. Pablo pedig az infrastruktúrát rájuk, ezekre az emberekre építette: hírforrások lettek és segítőkezek, mikor a politikai hatalom és Escobar (illetve a kolumbiai drogmaffia) között háború alakult ki.  Segített, de aztán el is fogadta a segítséget. Tudta, kikre támaszkodhat, vagyis tudta, hogyan kell bánni az emberekkel. Ahogy a nőkkel is.

Minél több pénzre tett szert, annál nagyobb lett a hatalma, a befolyásoltsága, és annál többet akart. De ez manapság is így van, nem? Minél több az ember pénze, annál nagyobb a hatalma. 

No Title

No Description

Szerettem Penélope Cruz visszafogott játékát: a tipikus Nőt alakította, aki a női praktikák és tulajdonságok színes választékát birtokolta, használva is őket. Mert nem szégyen kihasználni azt, ami benned van, amit birtokolsz. Minden nőben lakozik egy nagybetűs Nő, csupán javarészt a félelem az, ami nem engedi neki a nyilvános szereplést. Meg az önbizalomhiány, de annak is az a bizonyos, előbb megbeszélt f betűs szó az alapja.

Virginia Vallejo viszont nem volt szégyenlős sőt, látszik rajta, hogy élvezi a luxust, a pompát, a hírnevet, a sikert, a csillogást, és élvezi, mikor engedik, hogy Nő lehessen. Escobar mellett pedig az lehetett: gyönyörű és intelligens egyszerre. Újságíró volt, vagyis inkább riporter, akinek a TV-ben volt egy népszerű műsora. Ebből is kiindulva rögvest feltételezhetjük, hogy Vallejo nem volt ostoba, mégis a rendező kicsit hozza a tipikus klisét a minden szerelmes nő elvakult lesz, naiv és buta témakörében. Vagy legalábbis Cruz néha meglehetősen esetlen szőke leányzót alakít, és nem mindig azért, hogy átverje a többieket.

“- Szereti még?
– Pablot szeretem, Escobart gyűlölöm.”

Ebben a Vallejo mondatban minden benne van. A luxusból kicsit lecsúszott, a TV-ből kirúgott riporter, akit elítéltek azért, mert Escobar szeretője volt, egészen addig Pablo mellett maradt hűségben, amíg a férfi miatt tönkre nem vágódott az élete. Vagy amikor a férfi szó szerint megfenyegette, de segíteni nem segített rajta, nem adott a nőnek pénz sőt, ribancnak nevezte. A külső háború a belső kapcsolatokra is kiterjedt.

És a szeretői státusz egy másodperc törtrésze alatt kurvává teheti az emberlányát. S az, aki minden titkot tud, aki tudja a leggyengébb pontod, aki tisztában van vele, hogy ártani tud neked, ha kap egy rossz mozdulatot a pokolban tőled, akkor meg is fogja tenni. Escobar nem félt megölni senkit sőt, elég sokszor meg is tette. Vallejo pedig eléggé bátor volt ahhoz, hogy pontot tegyen az egészre. Hogy mennyire volt ez szerelem? A szerető nem úgy szeret, ahogy a nem szerető, és nem is úgy szeretik. Bármikor el tud menni, bármikor bosszút forral, bármikor feladja, ha úgy érzi, eljött az ideje annak, hogy megtegye. A feleség érzelmes, a szerető racionális.

OPC86vBt3xZkOJpbobvWCOVOJpPyM3B0rcX4RrYm

“Néha én vagyok Isten: ha azt mondom meghal egy ember, akkor még aznap meg is fog halni.”
(Pablo Escobar)

A filmben Pablo Escobart Javier Bardem játssza. Nem annyira szociopata, mint amilyen az eredeti Drogbáró lehetett, de a rendező jól döntött, hogy őt kérte fel a főszerepre.